• Orfű és környéke

Orfű egy majd 1000 fős község Baranya megyében, Pécstől mintegy 17 km-re, a Mecsek hegyhát közepén. 
Mai arculatát az 1960-as években kezdték formálni, amikor is megszületett az orfűi mesterséges tavak koncepciója. Az Orfűi-patakra felfűzve 1962-ben az Orfűi-tó készült el, majd 1966-ban a legnagyobb kiterjedésű, közvetlenül a Mandala Apartman előtt elhelyezkedő Pécsi-tó került kialakításra. Ezt követte a Kovácsszénája mellett található tájvédelmi területen épült horgászparadicsom, a Hermann Ottó-tó, amelyet 1970-ben fejeztek be.

Orfű nevezetességei

Nagy népszerűségnek örvend Orfű három mesterséges tava, név szerint az Orfűi-, a Pécsi-, illetve a Herman Ottó-tó.
A település nevezetessége az Orfűi-tó mögött található Malommúzeum és a Vízfő-forrás, ahol tanösvény is található.
Az üdülővendégek szórakozását, kikapcsolódását és pihenését szabadvízi és kiépített strandok, sportpályák, lovardák, illetve a tavakon horgászati, kajakozási, vitorlázási és csónakázási lehetőség szolgálja.
A Tájház kivételes néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik.
Maradandó élmény lehet a kemencés udvar megtekintése is, mely egyedülálló az országban.
Az Orfűi Lovasnapok, díjugrató versenyek, öttusa és a régi időket idéző vadászlovaglások emelik ki Orfűt Baranyában a lovassportok központjává.
Orfűn két fokozottan védett barlang található, a Mészégető-források barlangja és az Orfűi Vízfő-barlang
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK 

Kapcsolódj ki Orfűn a Mandala Apartmanban!

Program lehetőségek

Orfű környéke számos izgalmas programot kínál: sok napsütés, tüzes villányi borok, pazar mecseki táj és pezsgő városi élet!
Orfű aquapark

Aquapark

A Mandala Apartmantól csupán pár száz méterre található orfűi Aquapark egész nyáron át 7 csúszdával, úszómedencével, 1400 négyzetméter alapterületű élménymedencével, pezsgő-medencével, gyermekmedencével, vízi játékokkal, bébipancsolóval, büfékkel, műfüves foci- és strandröplabda-pályával, valamint hatalmas zöldfelülettel várja vendégeit.
Fishing on Orfű

Fishing on Orfű

A Fishing on Orfű egy könnyűzenei fesztivál, a Mandala Apartmantól néhány száz méterre, 5 perc sétára található Panoráma Camping területén. Minden évben széles merítést kapunk a jegyzett magyar alterzenekarokból, a poptól a puhán át a keményebb rockig, illetve a súlyosan underground szinttől a mainstreamig.
Pécs

Pécs

Pécs Orfűtől mindösszesen 17 km-re található. Amennyiben úgy döntötök, hogy átugrotok Pécsre, akkor rengeteg programmal és élménnyel gazdagodhattok. A színház-, gasztro- és sport lehetőségek mellett belvásárlóközpontok tehetik még kerekebbé a dél-dunántúli tartózkodásotokat.
Villány

Villány

A borkedvelők számára kihagyhatatlan úticélként szolgál Villány. Az ismert borásztokon (Bock, Gere, Halasi, Sauska) kívül Villány főutcáján lévő történelmi és hangulatos pincesoron is több borászat kínálja specialitásait. Emellett érdemes izgalmas dűlőtúrákon és vezetett borkóstolókon is részt venni.
Mecsek Pécs

Mecsek

A Mecsek a dunántúli középhegység hegyhátán helyezkedik el. A Kárpát-medencében egyedülálló állat- és növényvilág teszi jellegzetessé, a túrázók, terepfutók, biciklizők kedvelt célpontja, de számos barlang is található a környéken.

Horgászat

A horgászat szerelmesei számára az orfűi tórendszer nyújthat kellemes kikapcsolódást. A Pécsi-tó békés és ragadozó halfajok széles körének élőhelye. Érdekesség, hogy a szinte mindenütt tömegével jelen lévő törpeharcsa itt igen ritka vendég a horgon.
star
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram